Nyilasávós házmesterlélek

Kitalátor

A nyilasávós házmesterek lelkülete úgy látszik örök, mint a Vörös Segély. Regisztráltam egy 3. azonosítót is a Pofakönyvön, mivel a másik kettőt az egyiken közzétett transzblaszfémia, azaz ateizmus-kritika miatt letiltották. Sajnos elkövettem azt a felelőtlenséget, hogy ismerősként válogatás nélkül elkezdtem bejelölni minden korábbi ismerősömet, köztük olyanokat is, akikkel politikai kérdésekben nem értek egyet. Így aztán nem tudom, hogy a FB az összes általam használt IP-tartományt blokkolta-e, vagy arcfelismerő rendszere ismert-e fel, de alapos a gyanúm, hogy valaki minden konkrét tabusértés nélkül feljelentett. A Bayer-blog felhívásának megosztása után minden értesítés nélkül ezt az azonosítómat is blokkolták, azóta nem oszthatok meg semmit. Egy darabig még privát üzeneteket küldhettem, de most már nem, nem is válaszolhatok azokra sem. Mivel a demokrácia és szólásszabadság szent nevében még ezen az új azonosítómon sem tehetek közzé nyilvánosan semmit, nagyon ritkán nyitom meg ezt a Sátán-uralta platformot.

Hogy a szerencsétlen Hadházy Ákos Ányos (Debrecen, 1974. március 4. – ?) állatorvos, politikus, független országgyűlési képviselő kezéből és szájából mi emelkedik magasra, az az ő dolga. Nem tartozik az ismerőseim közé, semmilyen értelemben. De "független" ellenzéki barátomnak szívesen válaszoltam volna Sükösdre:

Bocsánat Zoli,hogy rád írok,de az elmúlt napokban növekvő döbbenettel figyelem a híreket.Egyszerűen nem értem.Támogatjuk a szíriai mészérlást(magyarként,Trianon után kétszeres bűn)kipcsákozunk a türk konferencián,fogadjuk Erdogánt,ISZLÁM ISKOLÁT nyitunk Budapesten-közben a kereszténység védelméről hablatyolunk.Ez szerintem botrányos.Sokféleképp lehet a kereszténység felé haladni,de egyik út sem az iszlámon át vezet.Te érted ezt?

Lehet, hogy egyszer részletezve is fogok válaszolni, de most csak annyit, hogy egyrészt érteni vélem (még akkor is, ha a valóságot sablonosan kiforgatva interpretált történések és tettek nem mindegyikét tettem volna én is, legalábbis a jelenlegi ismereteim alapján, és hát azt azért ismerjük be, hogy a kormányunk számára több és talán hitelesebb információ áll a rendelkezésére), másrészt a kereszténység és az iszlám között jóval, nagyságrendekkel kisebb a különbség, mint az ateizmus és a kereszténység között. A finom csúsztatásokat és a durva hazugságokat hagyjuk, a "függetlenség" úgy látszik kommunikációs örvénybe húzta le a teljes, immár hivatalosan is a Gyurcsány-család által vezetett ellenzéket. Persze egy diakónus számára az egykor rendszeresen bérmálkozó könnyebben elfogadható, mint a mainstream "független" trágár értelmiség(?) által patásördöggé kikiáltott, a nagy többség által demokratikusan megválasztott miniszterelnök. Akivel az élén a kormányzat minden korábbit meghaladó módon (ami természetesen nem jelenti a tökéletest) formálta a jogszabályokat a keresztény erkölcsnek való megfelelés irányába.

Kimondottan sajnálom, hogy barátom jogos, vagy jogosnak vélt elégedetlenségét, a kudarcai miatt a kormányzatot részben joggal hibáztató érzelmeit így, a mainstream szivárványos internáci ellenzéki szellemi vonulatba beágyazva éli ki, és nem indított valamiféle valódi "harmadik utat", pedig szellemi képességei alkalmassá tették volna rá.

Egyébként ezt a linket szerettem volna elküldeni neki: https://www.agrotrend.hu/hireink/magyar-reklamot-tiltott-be-az-eu-video .

No de nem is állított soha senki olyat, hogy az egyházi rend szentségének bármely fokozata politikai éleslátást, és tudományos (konzekvens, konzisztens és koherens) helyzetértékelést, gondolkodást eredményezett volna...

 

"Persona non grata"2019.02.14. 11:10

Tollbamondás2019.02.20. 08:40

Transzdemokrácia2019.02.25. 13:55

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?